Az ÖRMÉNY APOSTOLI VALLÁSI KÖZÖSSÉG
Ezen a honlapon Ön az Örmény Apostoli Egyház Vallási Közösség történetéről, kialakulásártól és az aktív közéleti, közösségépítő szerepéről olvahat.
Az örményeknél minden valószínűség szerint nagy szerepet játszhatott a természeti elemek tisztelete, amelyekben a Nap (örményül Arev) imádása kapta a főszerepet. Xenophón értesülései szerint lovakat is áldoztak a Nap és a Hold tiszteletére. Jelentős szerep jutott a csillagok kultuszának is, mivel Asztghik (jelentése Csillagocska, az örmény asztgh szóból, jelentése "csillag") az égi fény királynőjét testesítette meg az örmények ősi hitvilágában. Az örmények, mint már említettük, az óperzsa Akhaimenida-birodalom kezdetétől iráni hatás alá kerültek, így kézenfekvőnek tűnik, hogy hiedelemviláguk átlényegült a perzsa kultusz panteonjába. Az 5. századi krónikásnál, Agathangelosznál az örmény istenvilág már ebben az iranizált formájában mutatkozik meg. Így a legfőbb istenség Ormizd lett (a perzsa Ahuramazda után); őt tekintették a világmindenség urának és teremtőjének, mindenek éltetőjének. Említésével meglepő módon ritkán találkozunk a forrásokban. A kereszténység előtti örmények istenvilágában kimagasló helyet foglal el Anahit (a perzsa Anahita), a termékenység istennője. Kultusza Eriza (Erzinka) városából indult ki, s az örmények körében országszerte nagy népszerűségnek örvendett. Anahit mellett szintén népszerű volt Vahagn (a perzsa Verethragna örmény megfelelője) kultusza, aki a villámlás, a mennydörgés és a háborúk istene volt. Vahagn, a harcos isten mindig hősiesen küzdött a pusztító viharok, özönvizek és a halálos betegségek ellen. A mitológia szerint mindig ő maradt a győztes a pusztító, szárazságot hozó és minden vizeket őrző sárkányok, örmény nevükön a visapok ellen. Vahagnnal kapcsolatban továbbá elmondhatjuk, hogy kultuszának lehetnek preörmény kapcsolódásai is, például a mezopotámiai és kis-ázsiai viharistenségekkel. Vahagn-hoz hasonló funkciót töltött be a kis-ázsiai Adad, a mezopotámiai Tesub, valamint az urartui Teiseba. A forrásokból tudjuk, hogy Trdat király az Ormizd, Anahita, Vahagn isteni háromsághoz fohászkodott, hogy Ormizd az országnak termékenységet adjon, Anahit védő gondoskodást és Vahagn kitartó állhatatosságot. Ezekről az iranizált kultuszokról Agathangelosz történetében értesülhettünk. A 4. század elején Világosító Szent Gergely (örményül Szurb Grigor Luszavorics), Örményország apostola és első püspöke 301-ben leromboltatta az istenségek szentélyeit, s helyükre keresztény egyházakat alapított.
A Garni pogány szentély és erőd, 1500 méter tengerszint feletti magasságban, egy háromszög alakú sziklás magaslaton áll. A festői vidék a Kr. e. 3. századtól egészen a Kr. u. 4. századig az Eruandida-, Arteseszida- és Arsakida-dinasztiákból származó királyok nyári rezidenciájául, valamint seregeik állomáshelyéül szolgált. Három oldalról a természet gondoskodott az erőd védelméről, hiszen folyó, mély völgyek és függőleges sziklák nyújtottak számára biztonságot. A síkság felőli oldalon emberkéz emelt vaskapcsokkal összefogott, hatalmas bazaltkövekből erős falakat. Bástyái és fala középső részének homorú kiképzése megkönnyítették védőinek dolgát. Az erőd déli részén, főtere körül helyezkedtek el a palotaépületek. Itt volt az uralkodó díszes lakosztálya, a palotatemplom és a fürdő. Az erőd legmagasabb pontján az 1. században, I. Trdát király uralkodása idején pogány szentély épült, amelyet valószínűleg a nap istenének, Mithrásznak emeltek. 301 után, amikor a kereszténység államvallássá lett Örményországban, a pogány kori emlékeket tűzzel-vassal igyekeztek elpusztítani. Hogy ez az oszlopcsarnokkal körbefogott peripteron típusú épület mégis megmaradhatott, talán annak köszönhető, hogy a királyi rezidencia területén állt.