Deti Picasso Lite (akusztikus koncert) 2014. május 14., szerda 19.30
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő Kiállítótér Jegyár elővételben: 1000 Ft., koncert napján: 1500 Ft
A Deti Picasso Moszkva első számú örmény rock zenekara lassacskán már budapestinek mondható. A Picasso Gyermekeinek két alapító tagja, Gaya és Karen Arutyunyan három éve ideiglenesen leállította örmény etnorock zenekarát, hogy duóban folytassa Wattican Punk Ballet néven. Ám most eljött a pillanat a visszatérésre. Az állandóan megújuló és változó Deti Picasso most első körben egy akusztikus műsorral tér vissza, ahol a teljesen új, örmény népzenei gyökerekből építkező szerzemények mellett egy pár régi klasszikus szám is elhangzik. Gayat és Karent a hárfás Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron kísérik. A koncertre a jegyek korlátozott számban kaphatók! A38 – Jegyvásárlás DETI PICASSO LITE (AR/RU) Ha Djivan Gasparyan az örmények melankolikus természetét tükrözi, a System Of a Down pedig az ellenkezőjét, akkor a moszkvai örményekből álló Deti Picasso eme két érzésvilág ötvözetét nyújtja. A Deti Picasso már többször járt Magyarországon, tagjai igen jó viszonyt ápolnak a Másfél zenészeivel és Grencsó Istvánnal, ennek eredményeként közös fellépésekre sőt, közös számok írására került sor. Talán ennek is köszönhető, hogy itthon valóságos kultusz alakult ki a Szigeten és az A38 Hajón is többször fellépő örmény-orosz zenekar körül. Három éve budapesti székhellyel megalapították a Wattican Punk Ballet freak rock duójukat, mellyel lassacskán egész Európát feltérképezték. Május 14-én a Deti Picasso kicsit szokatlan formában, kevésbé pörgős, de annál misztikusabb produkcióval lép a Hajó színpadára. Az orosz származású hárfaművész Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron közreműködésével akusztikusan szólalnak meg a Deti Picasso klasszikusnak mondható dalai, de már a formálódó új anyagba is betekintést kaphatunk. Gayaék nem titkolják, új anyaggal és felállással akarnak visszatérni. A zenekar felállása Gayane Arutyunyan – ének Karen Arutyunyan – gitár Anasztázia Razvaljajeva - hárfa Porteleki Áron – dob, brácsa Diszkográfia Gerda & Kay (2010) Turbo Mayrik (2008) Glubina (2006) Ethnic Experiments (2004) Mesyac ulibok (2002)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, interjúk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon.
Rimszkij-Korszakov: ária és dalest a BMC-ben
2014 április 6-n, 19.30, BMC, Budapest Music Center ( IX. kerület, Mátyás utca 8.) Rimszkij-Korszakov: ária és dalest. Születésének 170. évfordulójára. Közreműködnek: Karine Babajanyan, Wiedemann Bernadett, Misa Selominyszkij (ének), Virág Emese (zongora)
http://www.youtube.com/watch?
ILLÉS FERENC, MOLNÁR PÉTER, HORVÁTH NORBERT, JAZZ KONCERT
Cső és Csövese
Nagy Ákos és Matuz Gergely zeneszerzők, szerzői estje, 2014. március 11-én 19 óra. www.tatartgallery.com 1052 Budapest, Semmelweis u. 17
Patachich Iván: Metamorphosi per flauto
Matuz István: Dies Irae
Nagy Ákos: Soli(e)tude
Matuz Gergely: Tétel D-ben
Baráth Bálint: Itako no arioso
Jazz Péntek
Kezdje a hétvégét Jazz-al és borral. Kováts Flóra, ének, Káldy Tamás, bőgő, Zonda Igor, gitár. Voice and strings Klasszikus és modern jazz. Improvizációk, swing, bebop, cool és latin stílusban.
Kováts Flóra 1985-ben született, 25 évesen kezdett énekelni az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolában. Tanárai Winand Gábor, Lakatos Ágnes, Magyar Gabriell és Kárpáti Magdolna. Jelenleg több jazz formációban énekel, zenei tanulmányait az újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában folytatja. Mellette angol és francia nyelvet tanít.
Káldi Tamás 1982-ben született, 19 évesen kezdett nagybőgőzni. Eleinte klasszikus zenét és népi ihletésű alternatív zenét játszott. Négy éve különböző jazz zenekarokban rendszeresen közreműködik. Tanárai Duduj Lajos, Csuhaj Barna Tibor és Földváry Balázs voltak. Polgári foglalkozása nyelvtanár, jelenleg nyelvész-doktorandusz.
Zonda Igor 1968-ban született. 13 évesen kezdett gitározni, tanárai Folk Iván, Gyárfás István, Juhász Gábor, Varga László és Horváth Norbert voltak. Gyermekorvosként dolgozik.
A koncert szünetében a magyar gasztronómia és borkultúra elkötelezett képviselője a VinoPiano www.vinopiano.hu bemutatja Dörgicséről, a figyelemreméltó feltörekvő kézművesborászt, Mörk Andrást. A koncert szünetében a közönség megkóstolhatja a Sauvignon Blanc 2012 és Sauvignon Blanc 2013-as borokat, valamint a 2013-as hordótételt is.