II. GAREGINNAK
Minden Örmények Katolikoszának és Legfőbb Patriarchájának PÁSZTORLEVELE Az 1915. évi Örmény Genocídium 90. évfordulója alkalmából
Szeretett Örmény Nép!
Az Örmény Egyház sziklavárából, Szent Ecsmiadzin Szent Székéről, amelyet a túláradó isteni áldás és kegyelem ajándékaként bírunk, hálaimádsággal és magasztalással fordulunk a Jóságos Istenhez ma, amikor az örmények Nagy Mészárlásának 90. évfordulóján emlékezünk, s amikor mind Örményországban, mind a Diaszpórában újjászületett népünkkel együtt szabad lélekkel ismételhetjük az apostol szavait: „Mert nékem az élet Krisztus…”
Valóban, Te a Hozzád fordulót nem hagytad cserben, Uram, mivel Te vagy a Feltámadott és a Te Szavad élő és életadó mindörökké. A Te Neved közöttünk igazság, szeretet és könyörület, Teremtő és Gondviselő, Irgalmazó és Megváltó.
A Te Neved közöttünk Vigasztaló és Megőrző-vezérlő hatalom. Így tanultunk az atyáinktól, dicsőítve Téged, az Egyszülött Fiút, az Atyát és a Szent Lelket. Krisztussal együtt a feltámadás reményével, az életnek a halál feletti győzelmébe vetett hittel élt és alkotott a népünk.
A századok folyamán számos pusztítást és vihart látott, sokszor szállott sírba, de Krisztusba vetve reményét, rendületlenül hitt a lelke világosságában, a megváltásában és a feltámadásában. Kitartott mindig a hitben és a történelmével és az általa hagyott örökséggel tanúságot tett róla, hogy feltámadott Krisztus és feltámadott a Krisztusban hívő.
Ezzel a hittel felvértezve éltük túl történelmünk legnagyobb tragédiáját, népünk genocídiumát az Oszmán Törökországban. Az első világháború zűrzavarában az ifjútörök hatóságok alkalmasnak látták az időt, hogy végrehajtsák az örmény nép kiirtásának a török állam által elfogadott politikáját és egyszer s mindenkorra megoldják az örmény kérdést. Örmény hazánk nagyobbik részében: Nyugat-Örményországban és a birodalom egyéb örmények lakta településein végrehajtották a fegyvertelen örmény lakosság ellen megszervezett pogromokat.
Halálra ítéltetett a népünk csupán azért, mert örmény volt és keresztény, mivel örménynek és kereszténynek maradni annyit jelentett, mint Örményország földjén továbbra is törzsökös őslakosként élni. 1915-ben a pusztítás, a rémület és a halál ülte torát az örmények lakóhelyein.
Az örményre ráomlott a háza, égett a föld a szántóvető talpa alatt, a barázda sírgödörré változott, a templom elnémult műemlékké. Az Eufrátesz partjaitól az Araksz völgyéig, a Fekete tengertől a Földközi tengerig örmény vértanuk hulláival teltek meg a völgyek, örmények vérével folytak a folyók. A kirabolt és megkínzott fegyvertelen népet: asszonyokat, gyerekeket és öregeket elhajtották a víztelen sivatagba, ahol az utolsó sóhajtásuk belehalt a forró szél suttogásába.
A példátlan öldöklésnek másfél millió örmény esett áldozatul: egyszerű földművesek, kézművesek, építőmunkások, kereskedők, orvosok és tudósok.
A felvilágosult 20. század, amely az új korszaktól azt remélte, hogy meghozza számára a személyi biztonságot, az emberi jogok érvényre jutását és a békés életet, a mi népünk számára népirtással kezdődött. Ez volt a tartalma az örmény kérdésnek. Az alkotmányos jogokról szónokló ifjútörök hatóságok mindennel számot vetettek: hogyha nincs örmény nép, akkor nincs örmény kérdés, hogyha nincs törvényes örökös, akkor nincs jogérvényesítő.
Az elvetemült program kiagyalói biztosak voltak benne, hogy végleg ki tudják irtani az örménységet, amely a nagyvilágban szerteszóratva emléknyom nélkül fog eltűnni a történelem színpadáról. Mindennel számot vetettek, de nem az Isten gondviselésével és a reményét az Istenbe vetett nép élni akarásával és teremtő erejével.
A török népirtók rohamainak ellenállva és a halál aratásával hősiesen szembeszállva megmenekült Kelet-Örményország kicsiny földdarabja, amelyen létrejött az új örmény államiság. Immár szabad országunk zászlaja alatt a Fecskevárban az Ararát tekintete előtt égnek nyilallik a Nagy Mészárlás emlékműve, ahol az üdvözül seregek lelkei szentelik meg földünket a világban és vértanúink lelkei dicsőítik Istent az égben és ahol kezet nyújtva, szívet kitárva egymásra talál az örmény nép.
Ez az örökkévalóságnak szentelt magaslat volt az, ahol fájdalmunk és jogos haragunk elszántsággá dacosodva világra hozta Arcakh győzelmes szellemét. Hála neked, szeretett népem, amiért nem hátráltál meg a halál vicsorgása előtt. Kereszted a válladra véve bejártad a Golgota keresztútját és halottaidból győzelmesen feltámadtál.
Hála neked, szeretett népem, amiért kivérzett szívvel újra felépítetted a lerombolt házadat a hazától távolabbi és a hozzá közelebbi befogadó országokban és megmaradtál továbbra is örménynek és kereszténynek.
Teremtő géniuszoddal tovább folytattad a kenyérsütést, a házépítést, a tudomány és a kultúra magaslatainak meghódítását és mindezzel jó hírünk öregbítését. Háromszor is hála neked, szeretett népem, amiért „Mert nékem az élet Krisztus…” üzenetében bizakodva iparkodtál életed új hajnala felé és reményed vetve a jog és az igazság századának eljövetelébe, ezen az utadon eltökélt és bátor maradtál.
Nem felejtettük és soha nem felejthetjük el az Örmény Mészárlást, történelmünk e legnagyobb tragédiáját. Nem felejtettük és soha nem felejthetjük el romba döntött édes hazánkat, nemzeti ereklyéinket és sokszázados műemlékeinket. Velünk vannak milliónyi vértanúink, a névről ismertek és az ismeretlenek.
Emlékük örökké él a szívünkben. S velünk vannak azok a nagy humanisták, akik a tiltakozás igaz szavát emelték fel népünk védelmében, akiknek a szájából az emberiség lelkiismerete szólalt meg a Mészárlás vérgőzös napjaiban. S velünk vannak azok a népek, a melyek emberbaráti menedéket nyújtottak a pogromok elől megmenekült örmény testvéreinknek. Mögöttünk már azok az idők, amikor apáink nem idézhették meg a vértanúságot szenvedett elődeink emlékét, amikor magunkra voltunk hagyatva nemzeti tragédiánkban és gyászunkban. Mára már számos nép és állam ismerte el a népünk ellen elkövetett gaztettet, mint az emberiség és az emberiesség ellen elkövetett bűnt.
A 20. század első genocídiumát el kell ismernie és el kell ítélnie az egész világnak, benne Törökországnak is, mivel meggyőződésünk, ahogy az erőszak és az öldöklés nem mutathat utat az emberiségnek. Békesség és szabad élet, testvériség az emberek és a népek között, íme ez ma minden népnek az álma. A Nagy Mészárlás 90. évfordulója alkalmából Szent Ecsmiadzin Szent Székéről főpásztori üdvözletünket és áldásunkat küldjük a világban szerteszórt szeretett népünknek. Kezet nyújtva, szívet kitárva találjunk egymásra ártatlan vértanúinknak az emléke előtt, akik népünk újjászületésének, hazánk szabadságának a látomásával hunyták le szemüket. Maradjunk hűek az ő látomásukhoz.
Akárhol is éljünk, oltsuk be gyermekeink lelkébe az Ararát fenséges képét, Világosítónk lámpásának ki nem hunyó fényét és a hazánk földjét az éggel összekapcsoló Szent Ecsmiadzin örök küldetését. Akárhol is éljünk, együttes erővel lépjünk fel nemzeti céljaink és törekvéseink érdekében. Támogassuk Arcakh jogát a szabadságra, az Örmény Mészárlás elismerésének jogos követelését. Egyesült erővel teremtsünk új életet Örményországban és Arcakhban, a hazai rögből táplálkozó lelkesedéssel tartsuk meg erősnek és virágzónak az Örmény Diaszpórát. Éljünk „Mert nékem az élet Krisztus…” üzenetében bizakodva és abban a hitben, hogy az Isten egyszer még egybegyűjt bennünket az Ararát tövében.
Az Úr akarata volt népünk feltámadása, hogy tovább éljen az Evangélium fényében és az élet szeretetében a világra nyitott örmény lélek, hogy továbbra is ég felé szálljon az örmény nyelvű imádság, békességet és az emberek közötti jóakaratot esdekelve a világnak.
Higgyünk a Krisztus szeretetében megerősödött emberszerető lélek áldásaiban és az örménység egyesülésében és ragyogó jövőjében. „Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel és felöltözvén az igazságnak mellvértjébe.” (Efez, 6, 14)
Ecsmiadzin, 2005. február 3-án.