Örmény Kulturális Központ, Örmény Apostoli Vallási Közösség, Arménia Népe Kulturális Egyesület

Az örmény nyelv az indoeurópai nyelvközösség vagy nyelvcsalád tagja: a nyelvészek az úgynevezett nyugati vagy más nevén kentum ágába sorolják. Ezen belül is közelebbi rokonságban állt a balkáni ággal, amelyhez a görög, az illír, az albán, a géta, a dák, a trák, a makedón és a fríg nyelv tartozik. Tekintettel arra, hogy az örménység az Kr. e. 13-7. századok között hosszas vándorlások során jutott el a mai Ararát-medencébe, számos más néppel került közelebbi kontaktusba. Ezek a kapcsolatok és érintkezések a nyelv szókincsének további gazdagodását eredményezték: miközben az örmény nyelv meg tudta őrizni általános ismertetőjeleit, a szókészlet számos urartui, kaukázusi, óperzsa, görög, arameus, párthus, pehlevi, arab, újperzsa, török elemmel, jövevényszóval gazdagodott. Ami az örmény nyelv történetét illeti, a kereszténység felvételét megelőzően számos esetben csupán kétes fejtegetésekbe tudunk bocsátkozni. A Kr. u. 5. század elejéig összefüggő örmény nyelvű emlékek egyáltalán nem állnak rendelkezésünkre. Csak arra tudunk hivatkozni, hogy amikor lefordították a Bibliát 401-405 között, az örmény nyelv nagyon gazdagon tudta visszaadni a nehézkes arameus és görög fejezeteket. Ebből arra következtethetünk, hogy az örmény - mindazon tény ellenére, hogy írásos emlékeink nincsenek a korábbi korszakból - igen magas fejlettségi szinten állt, és képes volt befogadni a Biblia, illetve a kora kereszténység irodalmának nyelvezetét. Mint ahogy már említettük, az örmény nyelv igazi születése az 5. századra tehető, s innen számítva vannak összefüggő írásos emlékeink. Természetesen, ahogy az évszázadok teltek, a nyelv is változott. A korai korszak, tehát a 5-11. század volt az óörmény nyelv vagy a grabar (szó szerint: "az írás nyelve") korszaka. A latinhoz hasonlóan a grabart is mind a mai napig használják, főleg a liturgia nyelveként. A következő korszak az úgynevezett középörmény nyelvé volt, amely a 12-18. század irodalmának nyelvezete volt. S végül, de nem utolsósorban a 19. századi nyelvújítási mozgalmak vívmányaként született meg a modern irodalmi nyelv, amelynek örmény elnevezése askharhabar (szó szerint: "világias nyelv"). Ezen belül két fő nyelvjárást különböztetünk meg: a keleti vagy jereváni, illetve a nyugati vagy isztambuli dialektust. Kiejtésbeli és minimális nyelvtani különbségek vannak, a szókincs viszont szinte teljesen megegyezik mindkét fő nyelvjárásban. A keleti nyelvjárás teljesen képes volt megőrizni az eredeti óörmény nyelv kiejtését, míg a nyugati nyelvjárás grammatikai rendszerében áll közelebb hozzá. A modern örmény nyelv archaikus voltát az is mutatja, hogy a szókincs mintegy nyolcvan százalékban megegyezik az óörmény nyelv szókészletével, a fő különbségek az igék és névszók ragozásában, illetve számbeli egyeztetésében vannak.