Tik-Tak, reflexió, önreflexió (Budapest)
Két olasz alkotóművész - Isabella Nurigiani, Roberto Vignoli, illetve egy lightbox munkával Patrizia Dottori képzőművészek - anyagából nyílt kiállítás, 2014. január 30-án, 18 órakor. A programot Maria Assunta Accili, az olasz köztársaság magyarországi nagykövete nyitja meg.Izgalmas kérdés az, hogy a kortárs, modern, európai művészetnek milyen koncepciói, prekoncepciói léteznek a közép-európai térségben lezajlott történeti, művészeti, társadalmi folyamatok megítélésében. Önmagunkról - a magyar társadalomról és művészetről van önreflexiónk - de hogyan változik, torzul, árnyalódik ez az önreflexió, ha a tükröt más nemzetek alkotói tartják elénk. Képesek vagyunk-e belenézni ebbe a tükörbe, vagy a saját történeti és a jelen jól behatárolt társadalmi szövetei, a korlátaink megakadályozzák az önreflexiók újraértelmezését? Hogyan látnak ránk mások, kívülről, elfogultság nélkül. Ez a kiállítás egyik alapvető felvetése. A tárlat címe Tik-tak, amely utal az óra mechanikai kattogására, az idő relativságára, és egyben a menetelő katonák, a feloldódott individuumok masírozására is, akik gépezetté váltak, válnak a diktatúrában.
Előzetes az installációból
Kiállítás koncepciója - Tik Tak / Riflessione e Autoriflessione
Mi piace pensare a questa mostra, e alla specifica genesi del suo progetto, come ad un work in progress che fatalmente corre parallelo al pensiero della filosofa ungherese Agnes Heller, nella peculiarità della sua teoria generale della democrazia intesa come prassi comunicativa. La sua ricerca, centrata sulla consapevolezza della pluralità dei bisogni umani, sulla loro individuazione e sulla loro legittimazione, dilata il concetto marxiano dell’essere umano ricco di bisogni verso percorsi di riflessione, autocritica e creazione di nuove prospettive sociali e politiche. E’ intorno a questo nucleo di concetti tra loro dialettici che può focalizzarsi l’interpretazione di uno dei significati del Memento Park di Budapest, argomento centrale della mostra. Le sue statue rappresentano la retorica della dittatura comunista, ma allo stesso tempo possono essere considerate, in astratto, anche per la loro portata ideale e artistica. Inoltre, il fatto che l’Ungheria post-comunista non le abbia distrutte, ma abbia deciso di conservarle a monito, con l’intento di trasformarle in anti-monumento, invertendo la loro funzione comunicativa, sta a dimostrare una coraggiosa libertà di dialogo con la storia e una volontà di ricostruire il presente evitando rimozioni. Si tratta di un processo difficile, così come è difficile mettere a fuoco un passato ancora troppo recente. Le foto scattate da Roberto Vignoli a Memento Park nell’estate del 2012, fanno pensare a tutto questo attraverso le immagini-simulacro di enormi individui pietrificati: dittatori, ideologi, soldati dalla bocca ormai muta e dal gesto impotente. Di contro, l’esercito di individui-pupazzo rappresentati dalle 100 piccole sculture di Isabella Nurigiani, sembrano perdere il passo, la postura e il ritmo stesso della loro marcia. Qualcuno si piega in avanti, qualcuno di lato, qualcuno decide di ballare rompendo le fila. Rigidità e flessibilità si contrappongono nettamente e degenerano in maniera evidente. Ma tutto questo mondo, che farebbe pensare più ad una pura fantasia che ad una metafora della realtà, trova il suo contrappunto in un documento di sconcertante evidenza. Si tratta dell’opera di Patrizia Dottori costituita da un fax-simile di passaporto sovietico che l’artista ha trovato alla bottega di souvenir proprio a Memento Park. Un passaporto inutile, che non serve all’espatrio, ma che anzi scoraggia ogni viaggio e ogni pericolo di contagio ideologico, un passaporto che lei ha contribuito a completare inserendo la sua identità, la sua foto tessera, i suoi pensieri e le sue citazioni.
La riflessione e l’autoriflessione, quindi, non appartengono solo alla recente storia politica e sociale dell’Ungheria, ma possono e devono appartenere a tutti gli esseri umani, anche attraverso l’arte che, per tornare alle parole di Agnes Heller, è l’autocoscienza dell’umanità.
I like to think about this exhibition and about the special conception of this project, as a work in progress that inevitably runs parallel to one of the basic thoughts of the Hungarian philosopher, Ágnes Heller’s theory, according to which democracy is a communicative practice. Heller’s research focuses on the diversity of human needs, their identification and their legitimacy. Expanding the Marxist theory on human needs, Heller points out the importance of reflection, of self-criticism, and of the creation of new social and political perspectives. It is between these logically related concepts that the Memento Park of Budapest can get a possible interpretation, which is the central theme of the exhibition. The sculptures carry the communist dictatorship’s rhetoric, but prescinding from this image, one can also examine their ideological and artistic value. Moreover, the fact that the post-communist Hungary has not destroyed these statues, but decided to keep them, transforming them into “anti-memorials”, a sort of warning, changed the communicative function of these sculptures. This is a demonstration of a free and courageous dialogue with history, and the indication of the will, that the interpretation of the present does not seek to remove all the objects of the past. This is a difficult process, as it is difficult to burn the very recent past. Dictators and ideologues, silent and helpless, motionless soldiers, giant fossilized idols make us think of these questions thanks to Roberto Vignoli’s photos taken in the Memento Park, through the summer of 2012. On the contrary, it seems that Isabella Nurigiani’s puppet-army, composed of 100 small sculptures, is losing its tempo, posture and the rhythm of the march. There are some who lean forward, some on the side, and others decide to start dancing, breaking the lines. Obviously, stiffness and compliance are sharply opposed in the installation. However, this world is much more a fantasy than a metaphor to the reality, and it finds its counterpoint thanks to a document that serves as striking evidence. Patrizia Dottori’s work is based on a sample of a Soviet passport, which the artist found precisely in the gift shop of the Memento Park. A useless passport, one cannot cross borders with it, it rather discourages any journey and keeps away from the danger of ideological infection, a passport in which the artist inserted her own identity, her own picture, her thoughts and favourite quotes.Reflection and self-reflection, therefore, do not belong only to the political and social history of Hungary, but they can and must belong to all human beings, even through art, which is, to return to Agnes Heller’s thoughts, the self-consciousness of humanity.
La riflessione e l’autoriflessione, quindi, non appartengono solo alla recente storia politica e sociale dell’Ungheria, ma possono e devono appartenere a tutti gli esseri umani, anche attraverso l’arte che, per tornare alle parole di Agnes Heller, è l’autocoscienza dell’umanità.
Tik Tak / Reflection and self-reflection
I like to think about this exhibition and about the special conception of this project, as a work in progress that inevitably runs parallel to one of the basic thoughts of the Hungarian philosopher, Ágnes Heller’s theory, according to which democracy is a communicative practice. Heller’s research focuses on the diversity of human needs, their identification and their legitimacy. Expanding the Marxist theory on human needs, Heller points out the importance of reflection, of self-criticism, and of the creation of new social and political perspectives. It is between these logically related concepts that the Memento Park of Budapest can get a possible interpretation, which is the central theme of the exhibition. The sculptures carry the communist dictatorship’s rhetoric, but prescinding from this image, one can also examine their ideological and artistic value. Moreover, the fact that the post-communist Hungary has not destroyed these statues, but decided to keep them, transforming them into “anti-memorials”, a sort of warning, changed the communicative function of these sculptures. This is a demonstration of a free and courageous dialogue with history, and the indication of the will, that the interpretation of the present does not seek to remove all the objects of the past. This is a difficult process, as it is difficult to burn the very recent past. Dictators and ideologues, silent and helpless, motionless soldiers, giant fossilized idols make us think of these questions thanks to Roberto Vignoli’s photos taken in the Memento Park, through the summer of 2012. On the contrary, it seems that Isabella Nurigiani’s puppet-army, composed of 100 small sculptures, is losing its tempo, posture and the rhythm of the march. There are some who lean forward, some on the side, and others decide to start dancing, breaking the lines. Obviously, stiffness and compliance are sharply opposed in the installation. However, this world is much more a fantasy than a metaphor to the reality, and it finds its counterpoint thanks to a document that serves as striking evidence. Patrizia Dottori’s work is based on a sample of a Soviet passport, which the artist found precisely in the gift shop of the Memento Park. A useless passport, one cannot cross borders with it, it rather discourages any journey and keeps away from the danger of ideological infection, a passport in which the artist inserted her own identity, her own picture, her thoughts and favourite quotes.Reflection and self-reflection, therefore, do not belong only to the political and social history of Hungary, but they can and must belong to all human beings, even through art, which is, to return to Agnes Heller’s thoughts, the self-consciousness of humanity.
Tik Tak / Reflexió és önreflexió
Szeretném azt hinni erről kiállításról és a projekt különleges létrejöttéről, mint munkáról, ami éppen zajlik, hogy annak mikéntje sorsszerűen cseng egybe a magyar filozófus, Heller Ágnes elméletei egyik alapgondolatával, ami szerint a demokrácia egy kommunikatív gyakorlat. Heller kutatásai középpontjában az emberi szükségletek sokszínűsége, azok azonosítása és legitimitása áll. Az emberi szükségletekről alkotott marxi koncepciót tágítva Heller kiemeli az elmélkedés, az önkritika, valamint az új társadalmi és politikai perspektívák kialakításának fontosságát. Ezen logikusan kapcsolódó fogalmak között kaphat lehetséges értelmezést a budapesti Memento Park, amely a kiállítás központi témája. A Park szobrai a kommunista diktatúra retorikáját hordozzák, de ugyanakkor elvonatkoztatva ettől, megvizsgálhatjuk eszmei és művészi értékeiket is. Sőt az a tény, hogy a poszt-kommunista Magyarország nem pusztította el ezeket a szobrokat, hanem úgy döntött, hogy anti-emlékművekké alakítva megtartja őket, mint valami figyelmeztetést, megváltoztatta a szobrok kommunikatív funkcióját. Mindez demonstrálása a történelemmel való bátor és szabad párbeszédnek, és jelzése annak az akaratnak, amely a jelen értelmezésében nem törekszik a múlt tárgyainak eltüntetésére. Ez egy nehéz folyamat, mint ahogyan nehéz a tűzbe dobni a túl közeli múltat is. Diktátorok és ideológusok, néma és tehetetlen, mozdulatlan katonák, hatalmas megkövesedett emberek bálványképein keresztül ezeken gondolkodtatnak el minket Roberto Vignoli 2012 nyarán a Memento Parkban készített fotói. Ezzel szemben, úgy tűnik Isabella Nurigiani 100 kis szoborból álló bábhadserege elveszítette a tempót, a testtartást és a felvonulás ritmusát. Van aki előrehajol, van aki oldalra, más pedig úgy dönt, hogy táncolni kezd, bontva ezzel a sorokat. Nyilvánvaló, hogy a merevség és engedékenység élesen szemben állnak egymással az installációban. De ez a világ, ami inkább fantáziának tűnik, mintsem a valóság metaforájának, megtalálja ellenpontját egy dokumentumban, amely meghökkentő bizonyítékként szolgál. Patrizia Dottori munkájának az alapja egy szovjet útlevél mintapéldánya, amelyet a művész éppen a Memento Park ajándékboltjában talált. Egy használhatatlan útlevél, nem lehet vele határokon átmenni, és inkább elriaszt minden utazástól, távol tart minden ideológiai fertőzés veszélyétől; egy útlevél, amelyet a művész a saját személyazonosságával egészített ki, beleillesztve az arcképét, a gondolatait és a kedvelt idézeteit. Tehát a reflexió és az önreflexió nem csupán Magyarország politikai és társadalmi múltjának a sajátja, de lehet és kell is, hogy minden ember magáénak tudja, akár a művészeten keresztül is, ami, hogy vissztérjünk Heller Ágnes gondolataihoz, az emberiség öntudata.
Francesca Pietracci, művészettörténész, független kurátor translation by Judit Éva Fürjész
A program több intézmény együttműködésében valósult meg. Köszönet illeti az Olasz Köztársaság Nagykövetségét, a budapesti Olasz Kultúrintézetet, a Balassi Bálint Intézetet, a Fondéria Művészeti Egyesületet, az ARTendo Művészeti Projektirodát, a Belváros-Lipótváros Örmény Kulturális Központot, Francesca Pietracci-t, Németh Pált, Molnár Antalt, Avanesian Alexet.
Békesség nektek...(Budapest)
